Kezdetben voltak a téglák a járdában. Kerítések és házfalak. Ezeket láttam óvodába-iskolába menet. A deszkakerítés volt a mérce: egyre magasabbak közti résen tudtam bekukucskálni az udvarokba, és ez nagy boldogsággal töltött el. A kerítések mögötti titokzatos világokhoz nénik és bácsik tartoztak. Bábszínháznak tűnt az egész. Csak akkor váltak igazi emberekké, amikor a kapu előtt, az utcán találkoztam velük.
Aztán, amikor már a legfelső deszka fölé sem kellett ágaskodnom, hirtelen eltűnt ez a csodavilág. Már nem volt érdekes, mi zajlik a kerítés mögött. Eltünedeztek a nénik-bácsik is. Sok kapuból egyáltalán nem jött ki senki.
Csak kerítések és házfalak maradtak. Meg a téglák a járdában.
