Kedves Búcsúzó Nyolcadikosok, Tisztelt Szülők, Vendégek!
Tudjátok-e, hány lépést tettünk az iskolától eddig a színpadig? Nos, én megszámoltam: 308. 308 lépéssel most magatok mögött hagytátok az elmúlt nyolc éveteket, a gondtalan gyermekkort. Pár lépés csak, de a ti életetekben mérföldes szakasz.
Hajdanán a hátra hagyott épület -a Magyar Királyi Állami Polgári Fiú-és Leány Iskola- előcsarnokában három felirat fogadta a belépőt:
Az első egy Arany-idézet volt:
„Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat."
A második Berzsenyi Dánieltől származott:
„...minden nemzet támasza, talpköve a tiszta erkölcs..." (mely, ha megdől, nemzetünk kerül veszélybe)
És egy közmondás a harmadik:
A tudás kincs, melyet tőled senki el nem vehet!
E három bölcsesség életre szóló útravaló: amolyan szellemi hamuba sült pogácsa volt az innen kikerülő ifjúság számára, akikből aztán munkások és értelmiségiek lettek, szorgos és dolgos tagjai a kis és nagy közösségeknek a családtól a lakóhelyen át a nemzetig.
Hogy kik ők? Nagyszüleitek, szüleitek, rokonaitok, akik közül most nagyon sokan itt ülnek a nézőtéren, és remélem, a saját élettapasztalatukkal visszaigazolják az elmondottakat!
Kitartás - tudás - erkölcs. Ezen értékeket igyekeztünk nektek átadni az elmúlt évek során még akkor is, amikor a titeket körül vevő világ sokszor az ellenkezőjét sulykolta.
Hiszen hányan gondolkodtok (és tesztek) így: „Mindent szabad nekem!" - ami 14-15 évesen természetes is. Régi gondolat ez, már a Könyvek Könyvében is meg van írva.
Ugyanakkor azt remélem, a szülőkkel közösen úgy tudtunk nevelni benneteket, hogy szem előtt tartsátok az idézet folytatását: „Mindent szabad nekem, de nem minden használ!" - és, drága barátaim, legyen ez a negyedik bölcsesség, amit ma szeretnék a szívetekre helyezni!
Kedves Ballagók!
„Üres a fészek, nincs lakója már..." - mondja a régi ballagási dal. Ez a fészek, volt iskolátok mindig szívesen lát benneteket! Büszke rátok, ha ti is azok vagytok rá, és szeret benneteket, ha ti is szeretitek.
A közös utunk itt véget ér. Elbúcsúzunk tőletek. Mi 308-at lépünk vissza, az iskoláig. Előttetek végtelen lépés áll most. De soha ne feledjétek: minden ezzel a 308-cal kezdődött!
Isten veletek, viszont látásra!
Elhangzott 2010. június 12-én a műv. házban
